Év Gyerekkönyve Díj

Az Év Gyermekkönyve díjat az IBBY (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) 2015-ben alakult magyar tagozata, a HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum által felkért szakmai zsűri ítéli oda öt kategóriában, melyekbe a kiadók jelölnek könyveket az előző év kiadványaiból. Az öt kategória: az Év Gyerekkönyv írója, az Év Ifjúsági Könyv írója, az Év Illusztrátora, az Év Fordítója és az Év Leginnovatívabb Könyve. Mindegyik díjat az adott mű alkotója veszi át. Ezen kívül kiosztásra kerülnek a gyerekzsűri díjai, illetve minden évben ekkor kerül kiosztásra a HUBBY-díj is, mely egy, a gyerekirodalom területén régóta meghatározó írónak vagy szerkesztőnek, illetve egy illusztrátornak kerül odaítélésre a HUBBY elnökségének megítélése alapján. A díjak a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Bookline jóvoltából pénzjutalommal is járnak.

A díj 2000 óta kerül rendszeresen kiosztásra (korábban IBBY-díj néven), ezzel az egyik legrangosabb magyar gyerekirodalmi elismerésnek számít. A díjakat ünnepélyes keretek között az Ünnepi Könyvhét során adják át.


A díjazás menete

Az Év Gyerekkönyve díj zsűrije minden évben új tagokból áll össze, de azonos szempontok alapján. Az öttagú zsűri a díj 5 kategóriájának megfelelő szakterületről kerül kiválasztásra. Így illusztrációs szakember, könyvtárpedagógus/pedagógus, fordító, irodalmi szakember, valamint a HUBBY elnökségének egyik tagja vesz részt a zsűrizésben. A zsűri elnöke állandó jelleggel Péterfy Gergely író.

A kiadók december 31-ig nevezik az adott évben megjelent könyveiket a nevezett kategória feltüntetésévél. Nevezési díj nincsen, csupán 3 példányt kötelesek eljuttatni a zsűri részére.

Az öttagú zsűri a nevezett könyvekből állít össze egy 5-6 könyvből álló listát, ún. shortlistet, melyet általában április során tesz közzé a HUBBY. Ezt követően csatlakozik a zsűri munkájához az elnök, akivel egy közös megbeszélés során döntenek a kategóriagyőztes könyvekről, amelyek csak a shortlisten szereplő könyvek közül kerülhetnek ki.

A díjátadó az Ünnepi Könyvhét egyik kiemelt rendezvénye. Ezt követően a nevezett könyvek 3 példányából 1 példányt a HUBBY saját költségén eljuttat a Nemzetközi Gyerekkönyvtárba, 1 példányt a Fordítástámogatási Iroda a magyar gyerekkönyvek népszerűsítésére használ fel, 1 példány pedig részt vesz abban a projektben, melynek során a nevezett könyvek hátrányos helyzetű magyarországi iskolák könyvtárába jutnak el.

A HUBBY a díjazott könyvek közül közül tesz javaslatot az IBBY Honour Listjére, mely az egyik legrangosabb nemzetközi gyerekirodalmi elismerésnek számít.


Legfrissebb Év Gyerekkönyve díjas szerzők

2018

  • Az Év Gyerekkönyv írója díj (12 év alatti kategória): Keresztesi József (Csücsök avagy a nagy pudinghajsza, Móra Kiadó)
  • Az Év Ifjúsági Könyv írója díj (12 év feletti kategória): Zágoni Balázs (A gömb, Móra Kiadó)
  • Az Év Illusztrátora díj: Holló Kati (Rigó Kata: Azt mondták, válnak, Betűtészta Kiadó)
  • Az Év Fordítója: Todero Anna (Elisabetta Gnone: Olga a papírlány, Móra Kiadó)
  • Az Év Leginnovatívabb Könyve: Rofusz Kinga (Otthon, Vivandra Kiadó)

A gyerekzsűri díjazottai

  • Az Év Gyerekkönyv Írója (12 év alatti kategória): Kiss Judit Ágnes (Babaróka ajándéka, Pagony Kiadó)
  • Az Év Ifjúsági Könyv Írója (12 év feletti kategória): Papp Dóra (Bolyongó, Ciceró Kiadó)
  • Az Év Illusztrátora: Farkas Róbert (Első könyvem a fénysebességről, Kolibri Kiadó)
  • Az Év Leginnovatívabb Könyve: Rofusz Kinga (Otthon, Vivandra Kiadó)

HUBBY-díj

  • Szerzői díj: Miklya Zsolt, az elmúlt években kiemelkedő írói és szervezői tevékenységéért
  • Illusztrátori díj: Kürti Andrea, az elmúlt években kiemelkedő illusztrátori tevékenységéért.

A kategóriák szerinti győztesek a korábbi években

Év Gyerekkönyv írója díj

Az Év Gyerekkönyv írója díj a HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum által szervezett Év Gyermekkönyve díj egyik kategóriája, ami minden évben kiosztásra kerül az Ünnepi Könyvhét keretén belül. A kiadók által delegált, 12 éven aluliaknak szóló könyvek tartoznak ebbe a kategóriába. Az egyik legrangosabb magyar gyerekirodalmi díj.

2018

Keresztesi József Csücsök avagy a nagy pudinghajsza Móra Kiadó 

      Jelöltek

Kiss Judit Ágnes - Babaróka ajándéka - Babaróka kertje (Pagony Kiadó)

      Kovács András Ferenc - Árdeli szép tánc (Gutenberg Kiadó)

      Várszegi Adél - Gibbon és Makákó (Csimota Kiadó)

      Kiss Noémi - Lámpaoltó Pöttyös néni (Pagony Kiadó)

Zsűri tagjai 

Kaposi Dorka, művészettörténész,a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria vezetője

Simon Krisztina, Könyvtárostanárok Egyesületének elnöke

Jeney Zoltán, HUBBY elnökségi tag, a Magyar Könyv- és Fordítástámogatási Iroda vezetője

Mészáros Márton, irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója

Návai Péter, az ELTE Radnóti Miklós Iskola magyar szakos tanára

Péterfy Gergely, író, a zsűri elnöke

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el