L. Varga Péter: Érzékek médiumai

A Szívlapát az utóbbi évek egyik legötletesebb és legkoncepciózusabban kidolgozott versantológiája. Öt ciklusra oszlik, valamennyi ciklusban harminc költemény szerepel. Szerelmi tematika, születés/halál témájú művek, istenes és létversek, ars poeticák, valamint történelmi és közéleti versek alkotják az antológiát; felnőtteknek szánt, de a kamaszok érdeklődésére is számító költemények, amelyek jól demonstrálják a kortárs magyar líra közlőképességét. Többek közt azt, hogy az irodalom, közüle is a költészet a legmagasabb fokú, legsűrűbb nyelvi közlés, amely nem szorul rajta kívüli hitelesítésre, azaz a versek önmagukat mondják és önmagukért beszélnek. Ha úgy tetszik, a költészet "igazsága" tárul fel a művekben, és fölfedik, hogy a líra műnemének korokon átívelő dinamikája és aktualitása sohasem fog kizárólag tankönyvek arcképcsarnokába szorulni. Ráadásul - és ez a szerkesztő finom érzékenységét dicséri - a kötetben szereplő költemények egymásra rezonálnak, egymást hangosítják föl és hangolják, ily módon nemcsak az mutatkozik meg, mennyire élő a kortárs magyar költészet, hanem ettől nem függetlenül az is, hogy az egyes versek tulajdonképpen blokkról blokkra vándorolhatnának, helyet cserélhetnének. Vagyis sohasem a téma határozza meg a verset, hanem az az összetéveszthetetlen hangoltság, mely e műnemet oly egyedülálló módon képesíti az "igazság" és az esztétikai tapasztalat közvetítésére. Az előadásban ennek az "igazságnak", esztétikai tapasztalatnak és hangoltságnak az antológiabéli verzióiról ejtek néhány szót.